Meglepetéssel készültünk, bennünket ért meglepetés

Meglepetést szánt a Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége a pécsi Török István utcai általános és szakiskola, hivatalos nevén Budai-Városkapu Iskola Török István utcai intézményegysége, tanulóinak, de őket érte meglepetés.

Mint arról már beszámoltunk a BMSZA akciót szervezett Pécs legrászorultabb gyermekeinek megajándékozására. Az akciót több hetes szervezés előzte meg. A BMSZA-t alkotó szakszervezetek, tagjaik felajánlásaiból, december 18-án több mint 400 hajléktalant vendégeltek meg egy-egy tál meleg étellel Pécs főterén, ahová egyben várták a Pécsiek felajánlásait az iskola tanulóinak. Nem csalódtak a szervezők a pécsiekben, hiszen nagyon sokan hoztak ki a főtérre játékokat, ruhaneműt, cipőt, tartós élelmiszereket, mesekönyveket, édességet, tisztálkodó és tisztító szereket. Minderről a gyermekek mit sem tudtak, ezért úgy tűnt, hogy sikerülni fog a Pécsiek meglepetése.

Sikerült is! Csak fordítva. A gyerekek lepték meg a szervezőket. Az iskolába érve az intézmény igazgatója és a tanári kar fogadta a szervezőket, és mialatt bemutatta az iskolát az igazgató úr, addig az intézmény tanulói összegyűltek az „aulában” és csöndben várakoztak. Az aulába érve, feldíszített karácsonyfa várta az ajándékozókat, és ami még maghatóbb volt, előadással készültek a gyerekek. Bevezetőnek egy szép karácsonyi verset hallgathattunk meg. A negyedik osztályosok egy betlehemi játékot adtak elő, az elsősök egy mesét, mutattak be. Mindhárom előadás nagyon megható volt. Érezni lehetett, hogy komolyan készültek a gyermekek. Köszönjük nekik a kellemes élményt.

Klikk a képre a galéria megtekintéséért

Az előadást követően körülvették a feldíszített karácsonyfát a gyerekek és boldogságtól sugárzó arccal, válogattak maguknak az ajándékok közül. Ott abban a pillanatban, jó volt egy olyan város lakójának lenni, ahol segítenek egymáson az emberek. Köszönet minden pécsinek, aki hozzájárult a Török István utcai iskola tanulóinak a megajándékozásához. Nélkülük az iskola tanulóinak egy jelentős része idén karácsonyra nem kapott volna ajándékot.

Így 248 rászoruló gyermek jutott ajándékhoz a pécsiek jóvoltából. Ezzel az akcióval összesen közel 700 embernek lett egy kicsivel szebb idén a karácsonya, hiszen több mint 400 hajléktalan úgy hajtotta fejét nyugovóra vasárnap, hogy legalább nem volt éhes.

További képek megtekintése itt! Videók megtekintése itt!

A Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegységének tagjai:

  • Dél- Nyugat Magyarországi Rendőr Szakszervezet
  • Elcoteq Vasas Szakszervezet
  • Európai Dolgozók Szakszervezete
  • Független Demokratikus Szakszervezet PK. Zrt.
  • Független Rendőr Szakszervezet Baranya Megyei Szervezetei
  • Hauni Hungária Kft. Vasas Alapszervezet
  • Húsipari Dolgozók Szakszervezetének Pécsi Alapszervezete
  • Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Pécsi Szervezete
  • Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete
  • Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Baranya Megyei Szervezete
  • Vasas Szakszervezet Dél-Dunántúli Regionális Képviselete

2 hozzászólás a(z) “Meglepetéssel készültünk, bennünket ért meglepetés” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Levél a jövőből « DNYMRSZ

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s